Bordás József

Hiszem, hogy mindenkinek jár a zenetanulás.
A DobMánia Tábor ebben az évben is táboroztat ingyen diákokat a Magyar Jazz Szövetség és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Jelentkezni a linkre kattintva lehet: 

http://www.jazzszovetseg.hu/index.php/palyazatok/78-palyazati-felhivas-2

Esélyegyenlőség!

 

Megosztás

Igen fontos számomra az esélyegyenlőség és az esélyteremtés. A magániskolám " Csak egy buszjegy" programjával egy időben indítottam el évekkel ezelőtt a DobMánia Tábor esélyegyenlőségi pályázatát. Az elmúlt években a Magyar Jazz Szövetség támogatásával és együttműködésével nem egy, hanem 4-5 tehetséges gyermeknek tudunk lehetőséget biztosítani a nyári szakai továbbképzéshez. 

 A pályázat célja, hogy olyan 18 év alatti, hátrányos helyzetű, de kiemelkedő tehetségű fiataloknak segítsünk, akik a család szociális, anyagi és/vagy társadalmi helyzete miatt nem engedhetik meg maguknak a tanulást, taníttatást egy nyári tábor keretében.

A pályázati adatlap letöltéséhez klikk IDE:
VII.DobMánia Tábor Esélyegyenlőségi adatlap
A kitöltött adatlapot a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  címre kérjük elküldeni.

 

  http://dobmaniatabor.hu/eselyegyenloseg/

Megosztás

 A Csak egy buszjegy esélyegyenlőségi program első sorozata véget ért!Két évvel ezelőtt Fábry Adonisz és Wolf Viktor kapott lehetőséget, hogy a "Csak egy buszjegy" elnevezésű esélyegyenlőségi program keretében térítésmentesen tanuljon a Bordás Dobiskolába. Mind két tehetséges dobos igen sokat fejlődött és a rengeteg gyakorlás meghozta eredményét. 2015. szeptemberétől Adonisz a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz tanszakán, Viktor a Tálentum-Rajkó Zeneművészeti és Táncművészeti Szakközépiskolában folytatja a tanulmányát. Ősztől tervezem az esélyegyenlőségi programot folytatni és újabb két növendéket tanítani az esélyegyenlőség jegyében. Részletek szeptemberben.

Boldoggá tesz, hogy a tehetségek felszínre törnek és gyakorlásukkal és zenei adottságaikkal utat törnek maguknak és ennek én is a részese lehetek. 

 

Megosztás


A Magyar Jazz Szövetség és a DobMánia Tábor közös Esélyegyenlőségi Pályázata!

A VI.DobMánia Tábor és a Magyar Jazz Szövetség közös esélyegyenlőségi pályázatán az alábbi pályázók kaptak támogatást: 
1. Cserei Bence 
2. Klausz Máté 
3. Kornyik Ákos 
4. Mohácsi Benjámin 
5. Wolf Viktor
Részleteket és tennivalókat e-mail formájában tudatjuk a pályázókkal.

 

Megosztás

Bővebben...

 Lezárult az esélyegyenl?ségi pályázat. Nagy örömömre szolgált, hogy 45 érvényes pályam? érkezett be hazánk számos területér?l. A pályázat elbírálása két fordulóban zajlott. A beadott pályázati adatlapon megkérdezett információk feldolgozása után kiválasztottam azt a négy pályázót, akikkel személyesen találkoztam.

Nehéz sorsú gyermekek, teli reménnyel, és azzal a döntéssel, hogy nekik jobb soruk lesz mint szüleiknek. Voltak olyan pályázók, akik még nem doboltak eddig és erre a felhívásra éreztek késztetést, hogy ver?t ragadjanak, vagy az ingyen doboktatás és a hangszer biztosítása motiválta ?ket a jelentkezésre. Igazán megható történetek is eljutottak hozzám, de mint néhány esetben bebizonyosodott, a dobolást nem elhivatottságból, elszántságból tanulják, hanem a szül?k be nem teljesedett vágyát próbálták, próbálják kergetni. Ezeknek a pályázóknak így nem tudtam a programban helyet biztosítani.

A kiválasztott leend? növendékek szüleikkel, vagy nagyobb testvéreikkel érkeztek Budapestre a Bordás Dobiskolába. A szül?k jobban izgultak mint a srácok, viszont egy pillanat alatt oldott beszélgetésbe kezdtünk, ahol elmondták a pályázók, hogy miért is szeretnének bekerülni a programba és mit jelent nekik a hangszer illetve a muzsika. Ezután a dob mögött kellett rátermettségüket bizonyítani. Miután mind a négy pályázó igen tehetséges és a hozzáállásuk is maximális ahhoz, hogy egy komoly munkába fogjunk, így végkép nehéz volt meghozni a döntést, hogy ki az a két fiatal, akivel hosszútávon dolgozni szeretnék. Szeretném megjegyezni, hogy a döntést borzasztóan nehezítette az a tény, hogy láttam a gyermekek és a szül?k szemében azt az elszántságot és egyben izgulást, amit csak annak a szemében láthatunk, akinek a zenetanulás, és ezzel együtt kitörni akarás a vágya.

Szeretném megköszönni minden pályázónak a jelentkezést, és remélem vágyaik beteljesülnek. Kérem figyeljétek a weblapomat, illetve a Dob Mánia Tábor oldalát www.dobmaniatabor.hu, ahol esélyegyenl?séggel, esélyteremtéssel folyamatosan foglalkozunk.

Megosztás

Bővebben...

Zenészi pályám során sok emberrel találkoztam, aki hitt/hisz bennem, aki segített abban, hogy zenész és tanár válhasson bel?lem, aki munkám során támogatott/támogat. Úgy érzem, hogy ezt valami féle képpen ill? „viszonoznom”, ezért gondoltam azt, hogy elindítom a „CSAK EGY BUSZJEGY” programot.

Megosztás

Bővebben...

Keresés az oldalon

A projektek támogatói

Támogatók

Online doboktatás

Elindult Bordás József videósorozata!

Bordás Dobiskola FB



Házhoz megy a zenede